Egyre több helyen bukkannak fel a Woodhead márkájú hangszedők és basszusgitárok. Talán a legnagyobb nyilvánosságot, a Blasius hangszerekbe épített Woodhead pickup-ok kapták a Frankfurt-i „Musik Messe” és a hazai „Hangfoglalás” rendezvények keretein belül, de szűkebb szakmai körökben is ismerősen cseng már a Woodhead név, mely nem csak egy márkát takar, hanem egy személyt is, Fodor Tamást. Az ő bemutatkozó írása következik most! Deák Tamás -machine-

Valahogy úgy kezdődött, hogy kaptam a szüleimtől egy Kremona fél akusztikus gitárt, mert mindenképpen elektromos gitárt szerettem volna.
Ezt kezdtem el nyúzni, egy darabig el is voltam vele, de mivel akkor még nem is tudtam jól beállítani,(a hangszerre nagyon ráfért volna), meg nem is hozta az igazi elektromos gitár érzést, így más megoldást kezdtem el keresni.
Akkor vettem az egyik ismerősömtől egy igazi "lapgitárt",(mint utólag kiderült nagyon drágán). Az is kiderült, hogy valaki fabrikálta azt a hangszert. Így visszagondolva rá gyalázatosan igénytelen munka volt, de elindított bennem később valamit. Először elkezdtem átalakítani és valamennyire használhatóvá tenni. Ez nem túl sok eredményre vezetett, de arra rájöttem, hogy ezt szívesen csinálom és hogy meg tudom ezt én magam önálló anyagokból is ennél jobban csinálni. Utána jött egy-két gyári hangszer, akkoriban a "Jolana" volt megfizethető. Később egy "Musima" de luxe 25 b-vel már egyetlen jelentősebb punkzenekaromban basszusgitároztam. Ez volt a Gusztus trió, ami ugyan nem ért el országos nagy sikereket, de akkor nagyon fontos volt nekem, és meghatározta elsősorban a baszusgitárhoz való kötődésemet.
Aztán készítettem 1-2 hangszert, amik nem ütötték meg még az általam felállított mércét sem, így aztán szó szerint a tűz martalékai lettek. Némi kihagyás után, néhány éve kezdtem el újra gitárokat építeni, nagyjából ez egy időszakra esett azzal, hogy az interneten már sok információhoz juthattam a témával kapcsolatban. Természetesen először még nem saját hangszedőkkel készültek a hangszerek, de utána ráléptem erre az útra is és azóta mindig saját pick-upot használok, sőt másnak is készítek, ha felkérést kapok rá.
Egyelőre úgy látom a jövőt, hogy ameddig lehet, szeretnék ezzel foglalkozni.

Minden basszusgitárosnak minden jót, sok sikert, jó egészséget kívánok!
 

-Fodor Tamás(Woodhead)-

 


Woodhead honlapja: http://woodhead.uw.hu/

Szerző: -machine-  2010.10.21. 15:11 7 komment

Címkék: fodor pickup tamás basszusgitár pick up hangszedő woodhead

A bejegyzés trackback címe:

https://bassguitar.blog.hu/api/trackback/id/tr122388654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.a.c.h.i.n.e. 2010.10.21. 15:57:05

@phonaak: no majd a holnapi "teszt" után akár cikk formájában is mehet a dolog, persze "kötelező" a phonaak sztori is hozzá! ;-)

nagyi a szelei bucsubol 2011.02.21. 18:57:16

Üdv! 2010 végén hozzájutottam egy Woodhead basszusgitárhoz. Nagyon tetszik a hangszer. Kíváncsi lennék a Mester elérhetőségére. Meg tudnátok adni?

zoll86 2011.03.04. 19:15:15

Helló! Szeretnék vásárolni woodhead pick-upot a jazz bass-be tudtok elérhetőséget? megköszönném a címem : zoll86@hotmail.com
köszönöm előre is

-machine- 2011.03.04. 21:42:48

Szia zoll86!

Jeleztem már Tamásnak (Woodhead), fel fogja venni veled a kapcsolatot.
Hamarosan Tamás elérhetőségeit is fel fogom tenni, ahol kereshetitek pickup ügyben!

üdv machine

zoll86 2011.03.13. 17:45:33

@-machine-: köszi szépen beszéltem Tamással:)
süti beállítások módosítása